Círa nagyon szeretett vadászni, így egy este kiment a nyilaival felszerelkezve az erdôre. Ment-mendegélt és hirtelen azt vette észre, hogy besötétedett és nem tudja merre jár. Az ôserdô közepén a sûrû fáktól nem találta az utat, nagyon megijedt és kiáltozni kezdett. A hangját senki sem hallotta, csak a vízhang felelt neki. Félelmében leült egy fa tövébe és álomba sírta magát.
Azonban nem egyedül bolyongott az erdôben. Miközben Círa a fa tövében szunyókált, egy fiatalember ért oda hozzá. A Hold ezüstös fényében megpillantotta a lányt és azonnal beleszeretett a szépségébe. Hirtelen azt sem tudta, hogy hús-vér lányt, vagy egy erdei tündért pillantott meg. Amikor a fiú mellé lépett, Círa felriadt álmából. Ekkor a fiú közelebb lépett és megpróbálta megcsókolni. Cíla megijedt és el akart szaladni, de a fiú gyorsabb volt, a derekánál fogva felkapta és öles léptekkel elindult vele az erdő sûrûjébe.
Amikor a törzsfônök észrevette lány eltűnését, azonnal elindult a leggyorsabb, legügyesebb vadászaival együtt, hogy keressék meg. A vadászok mentek, amíg egy meredek szurdok partjára nem értek, lent a mélyben jéghideg, gyors sodrású patak futott.
A törzsfônök ekkor megállt és kiabálni kezdett, hátha meghallja a lánya. Az erős hangtól megrezzentek a falevelek, felrebbentek a madarak, de Círa nem hallotta semmit. Pedig ott állt a szurdok túlsó oldalán, az erős harcos karjai közt. De nem hallhatott semmit, mert a sziklafalak visszaverték a törzsfônök kiáltásait.
A törzsfônök erre megparancsolta a harcosainak, hogy emeljék fel a nyilaikat és célozzanak a fiúra. De amint kilôtték a nyilakat, a fiú és a lány lába alatt szakadék nyílt és a föld elnyelte ôket, a mélybôl pedig gomolygó füst tört elô.
Ezen a helyen a mai napig folyamatosan füstöl a föld. A spanyolok pedig elnevezték Torre-albának, azaz Hajnal tornyának, mivel a szerelmeseket hajnalban nyelte el a hegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése