Forrás: www.ewpnet.co.uk
A kamcsatkai Uzon jószívű ember volt. Amikor a vad bikák keresztül száguldoztak a mezőkön és a dobogásuk úgy rázta a földet, hogy a házak összedőltek, a fák gyökerestül kifordultak, a folyók kiöntöttek a medrükből, akkor Uzon minden erejével azon volt, hogy megfékezze a bikákat, ne tiporjanak le mindent, okozzanak a lehetô legkisebb kárt. Azonban Uzon is egyre öregebb lett, fogyott az ereje, egyre kevésbé tudta elkergetni a bikákat az emberek otthona közeléből.
Egy nap, amikor úgy érezte, hogy már minden ereje elhagyta, elindult a hegyekbe, hogy elbúcsúzzon az élettől. Amikor a magas sziklák lábához ért az egyik hegy oldala mergepedt, tűz csapott fel belőle és mindenfelé kövek repültek. Uzon ezt megpillantotta és azon nyomban megállt a szíve, de a túlvilágról is figyeli szeretett népét és próbálja megóvni őket a zord idő és a vadállatok támadásától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése